Glutation-NAC (N-acetil-ciszein) -Aktív Kókusz Szén

Antioxidáns kiegészítők minden szennyes mérgek oxid anyagok (Lehetőség a Vakcinának elnevezett folyadékba levő mérgek) megtisztítására.

Ha visszagondolok a múltamba, akkor nem igazán tudok vele büszkélkedni, mint mentálisan, mint fizikailag a padlón hevertem, nem találtam a megfelelő utat, sokáig csak lefelé zuhantam

Sok kínlódás, küzdés mellet megadatott nekem, hogy felfedezzem a Biohacker életmódot, a Biohack fogalmával.

Egyre mélyebben kezdtem be ásni magam, egyre többet tudtam meg a Biohack életmódról és egyre több mindent kezdtem ki próbálni, tanulmányozni.

Az életem kezdet tökéletes irányba haladni, kezdtem, feltápászkodni.

Az életem minden fontos oszlopát kezdetem karbantartani, felügyelni.

Most egy keveset szeretnék ki térni az életem egyik szakaszára amikor kezdetem tanulmányozni, felfedezni magamnak a Biohacker életmódot.

Az első és személyesen nekem a legfontosabb könyvek egyike, az nem más, mint a Mentorom a Biohackerek atya, Dave Asprey-töl irt (Head Strong) könyve, ez a könyv tartozott azok közé, ami még a legjobban inspirált arra, hogy igenis én is Biohacker akarok lenni.

Persze mint minden ember mindenki másképp gondolkodik, nem vagyunk egyformák és ez pont így tökéletes, hogy nem vagyunk egyformák, mindenki másképp cselekszik és gondolkodik és ez pont jó így.

Van egy fejezet a könyvbe, amit akkoriban igen kerültem, igencsak ellene voltam, elhatároztam, hogy igenis meg mutatom, hogy én a fejezetben le irt termékek, anyagok, kiegészítők nélkül is lehetek igazi Biohacker és talán így is van, talán meg lehet oldani, ki tudja, én legalábbis meg próbáltam az elején!!!!

Hogy miért felkiáltó jellel zártam le az előző mondatot?

Mert a mostani tapasztalatom szerint igenis igazat kellet adnom Dave-nek és mai napig igazat kell adnom a fejezetbe leírtakról.

Most tudom az olvasó felteszi a kérdést, hogy egyáltalán miről is beszélek?   

KIEGÉSZÍTŐK…..

Vitaminok, ásványi anyagok, zsírsavak (Omega-3), gyógynövényekből származó kiegészítők, gyógy gombákból kivont tinták, méregtelenítő vegyületek, egészséges anyagok, szerek, öregedés gátló szerek, antioxidáns anyagok és még folytathatnám…

Megtanultam, hogy sajnos ahhoz, hogy egészséges, kiegyensúlyozott, teli energiával, hosszú de minőségi életet tudjunk élni igenis szükségünk van kiegészítőkre.

Persze még mielőtt feltennéd a kérdést magadnak, hogy most az összes kiegészítőket egyszerre kell használni?

A válaszom nem….

Először is, én magam se használom egyszerre az összeset, felváltva igen, mert a testünk szereti a változást, az étel variációra is igaz.

Másodszor vitaminok, ásványi anyagok, zsírsavak (omega-3), antioxidáns-méregtelenítő anyagok, adaptogén gyógynövények, adaptogén gombák (gyógygombák), szerintem nagyon fontos a mindennapi életünkbe fogyasztani, mint mondtam régen azt hittem ezt meg lehet oldani egészséges ételek fogyasztásával is, sajnos nem igazán igaz ez, a mai iparosított világba.

Röviden, mivel többször is leírtam, elmondtam, ha csak a termő földjeinket szemléljük, akkor utána lehet nézni, hogy tápértéke egyenlő a nullával, a zöldségekben, a gyümölcsökben, hiányzik a megfelelő vitamin, ásványi tápanyagok és még arról nem is beszéltem, hogy tele vannak méreganyagokkal, az ember által permetezett, de az evolúció által is mivel a növények is meg tesznek mindent, hogy valamilyen oknál fogva, valahogy védekezzenek.

Az állatainkat tartásáról nem szeretnék témát nyitni. Egy egész könyvet tudnék róla írni.

Itt szeretném el kezdeni a fontos témáját a blog cikkemnek, méghozzá az antioxidáns-méregtelenítő anyagok, mint kiegészítő fontosságáról és használatáról, amit szerintem érdemes lenne át gondolni a fogyasztásukra való tekintetre.

Főképp azoknak szeretném ki emelni ezt a témát, akik egészségtelenül étkeznek, genetikai szervi betegséggel szenvednek, vagy talán szeretnék a jó baktériumokat a szervezetünkbe támogatni és persze nem utolsó sorba azoknak ajánlom….

Akiknek már bent van az úgynevezett (VAKCINA), oltóanyag, ami egyáltalán nem lehet vakcinának nevezni, mivel nem véd semmitől.

De a vakcinának nevezet folyadékban található vegyületek olyan oxidáns-mérgező anyagok, amit érdemes lenne ki tisztítani a szervezetből, ha nem kívánják, hogy további károk keletkezzenek a szervezetünkbe.

De még mielőtt elkezdek mélyebben bele menni, szeretném hozzá tenni a kiegészítők, amikről írni fogok mind kitűnő tulajdonsággal rendelkeznek, érdemes mindenkinek használni mert igazi méregtelenítő tulajdonságokkal rendelkeznek és nem tesznek kárt a szervezetbe csak jót…

De mindenki maga felelős az életéért én nem tudom garantálni, hogy helyre hozza a szervezetünket a káros anyagoktól, amit a vakcina tartalmaz, egy biztos kárt nem tesznek mivel méregtelenítő kiegészítőkről beszélek.

Még engedjétek meg egy fontos tudnivalót ehhez a kényes esethez hozzáfűzni.

Dr. Budai László (Germángyogytudomány), tanítója, egyik webkonferencia műsorán vettem részt, amikor először halottam a glutation, a NAC és a Dimetil-glicin (DMG), képes segíteni, a vakcinában levő vegyületek, veszélyes anyagok megtisztítására.

Biohackerként ismertem ezeket a csodálatos kiegészítőket, én magam is használom és mivel tudtam, hogy igazi méregtelenítők elkezdtem más forrásokból több információk után járni, szóval több tanulmány is bizonyítja, hogy igenis a Glutation meg a NAC segítségével ki lehet tisztítani a szervezetünkből a szennyes anyagokat, mint például a ALC-O315, Grafén-Oxidot, ami köztudott, hogy a VAKCINÁNAK ELNEVEZETT FOLYADÉKBA (SZERBE) TALÁLHATÓ.

Dr.Budai László konferencia anyagát a cikkemhez csatolom, mint Link, ingyenes műsor YouTube videóként meg lehet tekinteni.

Mielőtt elkezdem le írni a kitűnő jó tulajdonságait a Gutationak és a Kókusz szénnek, szeretnék egy keveset ki térni a Grafén-Oxidra és az ALC-O315, végsősorba ugyanarról beszélek fontos, hogy ezeket anyagokat, vegyületeket is tartalmazza a médiában, a politikába a mindennapi társaságba el nevezet védő Vakcina.

Mint tudjuk nem véd semmitől, szerintem nem kellene védő Vakcinának nevezni.

A Grafén ugyanúgy meg található a Corona-19 vírusban is és mint tudjuk, mint a mai napig nem izolálták.

A Grafén-oxid hő vezető és elektromos vezető egyben, könnyű, rugalmas, átlátszó.

Vízben diszpergálható, ezáltal oldatalapú folyamatokban fel lehet használni.

A Grafén-oxid egy Genitoxikus anyag, képes a DNS módosítására,

Erős mágneses tulajdonsága van.

Milyen tüneteket okoz:

-Vérrögök képződését tudja okozni

-Felhalmozódik a tüdőbe

-Át tud jutni a levegő vérgáton, meg tud maradni a tüdőben.

-Át tud jutni biológiai gátakon, pl. Vérlevegő gát, Vér heregát, Placenta, így hozzá tud férni minden szervhez, és toxicitása miatt kárt tud okozni.

Az ALC-O315 (pl.grafén-oxid) egy ionizálható Lipid (Nanorészecske), a lipidek kitűnő szállítók.

A lipid nanórészecskék képzésére használnak az RNA szállítására.

(Az RNA egy Ribonukleinsav, amely az örökletes genetikai információkat közvetíti a sejtek információ tároló DNS molekulából a fehérjeszintézis helyszínére.

Ez a termék kizárólag kutatási célra szolgál, emberi felhasználásra nem alkalmas.

Veszélyes tulajdonságai és figyelmeztetések:

Ennek a vegyületnek a toxikológiai és gyógyszerészeti tulajdonságai nem teljesen ismert.

Bővebben….Csatolom a bővebb infót, forrást az ALC-O315 vegyületről.

Mint látod alig egy pár sorból elemeztem ki a Vakcinában levő mérgező vegyületeket, szerintem már csak ezért is érdemes át gondolni, hogy mit lehetne tenni az ellen, hogy ezeket a szennyes az anyagokat ki tisztítsuk a szervezetünkből.

A lenti kiegészítők, amikről a cikkemben szó van talán segíteni tud a megoldásában, csak ne feled, amiket leírok és megfogalmazók, tény, hogy mind több tanulmányból van ki véve elemezve, csak ne feled ez után én néztem utána, a bővebb információkat a cikk végén szívesen megosztom a kutatási linkeket, csak egyet szeretnék még az elején letisztázni, éspedig….

Mindenki saját maga felelős az életéért. Mindenki saját maga kell eldöntse, hogy a tanácsomat, ötleteimet elfogadja vagy nem.

Forrás:

 http://nemzetihirhalo.hu/2019/

https://www.ema.europa.eu/documents/product-information/comirnaty-epar-product-information.de

https://www.ema.europa.eu/en/documents/product-information/covid-19-vaccine-janssen-epar-product-information.de

https://www.ema.europa.eu/en/documents/product-information/spikevax-previously-covid-19-vaccine-moderna-epar-product-information.de

https://www.ema.europa.eu/en/documents/product-information/spikevax-previously-covid-19-vaccine-moderna-epar-product-information.de

https://www.ema.europa.eu/documents/product-information/vaxzevria-previously-covid-19-vaccine-astrazeneca-epar-product-information.de

Glutation

A Glutation az egyik legerősebb antioxidáns.

A Glutation egy három aminosavból álló csoport, L-ciszteinből, L-glutaminsavból és Glicinből.

A májnak nagyon fontos segítő társa a Glutation, a méreganyagok kezelésére.

A Glutation megvédi a sejtjeinket a káros anyagoktól, a sejtkárosító anyagok hatásától.

A glutation megvédi a testünket a nehéz fémektől, ami azt jelenti, hogy tökéletes kelátképző szer, a molekulák a glutationba több kötést képeznek egyetlen fémionhoz, az nem mást jelent, mint a kelátképző szer rá kötődik a szervezetben levő káros fémekhez és megsemmisítik a káros fémeket a szervezetünkbe, és az epénk vizelet formába eltávolítsa a szervezetünkből.

A Glutation véd az egészségtelen zsírsavakból (mint pl. Növényi olaj), származó oxidációs anyagok megtisztítására, ezzel támogatva a mitokondriumokat, erősít az immunrendszert és segíti az agy tökéletes működését.

Természetesen a szervezetünk is képes Glutationt termelni, de nem képes annyi mennyiséget előállítani és lépést tartani annyi szennyes anyaggal, ami. A mindennapokba különféle faktor által bekerül a szervezetünkbe és ahogy öregszünk a szervezetünk egyre kevesebbet tud előállítani.

A Glutation megvéd az oxidatív stressz hatásától, a nehézfémektől való károsodástól, lebontja a penészgombákat is.

A legrégibb és a legolcsóbb megoldás a Glutation önmagába a szervezetbe való felépítésére a savpótló N-acetil-cisztein (NAC)-al és C-vitaminnal, amely biztosítja és természetesen helyre állítja a Glutation szintet a testünkben

A NAC egy nagyon régről ismert anyag, pontosabban köptetőként ismert a medicinában egy nagyon hasznos és egészséges Köptetőszer a légúti betegégségekben használják.

Már több mint 58 éve használják biztonságosan gyógyászatban.

De idővel a tudósok rá jöttek, hogy kitűnő antioxidáns vegyületnek a Glutation szintét a szervezetünkbe képes emelni.

Fontos tudni!!! Ahhoz, hogy megfelelő legyen a Glutation szint a szervezetünkbe érdemes, mint a két kiegészítőt használni, hogy meg védjenek bennünket a sok szennyes mérgektől, az oxidatív stressztől és elegendő legyen a szerveztünk megtisztítására.

A Gutationt érdemes NAC-al együtt használni

A napi adag NAC-kb.6OO mg

A Glutation napi adag 5OO mg

Érdemes este lefekvés előtt, vagy reggel üres gyomorra fogyasztani.

Forrás:

https://doi.org/10.1155/2013/219840

https://doi.org/10.1016/0378-4274(90)90226-C

https://doi.org/10.1016/S0753-3322(03)00043-X

Aktív Kókusz Szén

Az Aktív szenet több ezer éve használják a Kínai gyógyításban, jobban mondva az Ájurvéda gyógyító tudományban.

Az Aktív kókusz szén arról ismert, hogy képes megkötődni bizonyos mérgekhez a szervezetünkben, főképp nehézfényekhez és más méreganyagokhoz és majd ezeket ki üríteni a szervezetünkből.

Egy csodálatos méregtelenítő anyag.

Bár nem igazán egészséges mégis előfordul sokunknak (sajnos főképp fiatal gyerek) vannak kitéve egy csomó édes egészségtelen cukor tartalmú tápanyaggal, rágcsálni váló ételekkel, nehéz ételekkel, az aktív szén igazi segítség lehet, ha a gyomrunk tele van különféle méreganyaggal, egy természetes csoda méregtelenítő.

De mi is az Aktív kókusz szén.

Az aktív szén a kókuszdióhéjból származik, elégetéskor magas hőmérséklet által aktiválja és eltávolítja az összes oxigént.

Ezzel a folyamattal megváltozik a szerkezete, így sokkal kisebb, nagyobb felületű részecskék keletkeznek, egy abszorbens anyag keletkezik, milliónyi apró pórus keletkezik, amelyek felfogják, megkötik és eltávolítják a mérgeket, nehézfémeket, vegyszereket és persze bélgázokat.

A porózus, amit a szén tartalmaz a felület negatív elektromos töltéssel rendelkezik, amely magához vonzza a pozitív töltéssel levő nem kívánt méreganyagokat.

Az aktív szén nem csak egy csodálatos természetes méregtelenítő, tökéletes az emésztőrendszer egészségére, gázképződésre, a puffadásra, a szív egészségére és egy igazi öregedés gátló kiegészítő.

A huszadik században sok folyóiratban jelentek meg mindenféle orvosi tanulmányok kimutatták, hogy az aktív szén a gyomorban levő mérgek ellenszere, a bélrendszeri rendellenesség javításának csodája, egészségesen természetesen gyógyítja.

A tanulmányok ki mutatják, hogy gyakran már a használat után kevés időre elkezdi a méregtelenítést, egyszóval nagyon gyorsan hat.

Megköti a gyógyszereket, vegyszereke, mérgeket.

Az aktív szén adszorbeálja a legtöbb szerves vegyszert, számos szervetlen vegyszert, gyógyszert, növényvédő szert, higanyt és még ólmot is, még mielőtt elkezdi károsítaná a szervezetet a sok mérgező anyag.

Megszabadít a rossz lehelettől, a testszagtól és a bőrbetegségektől.

A testszag a rossz lehelet az általában a szervezetben levő méreganyagok álltál létezik az aktív szén ahogy eliminálja a mérget úgy csökken a bőr szag meg a kellemetlen lehelet is.  

Öregedés gátló

Az aktív szén igen is öregedés gátló, vagyis meg akadályozza az öregedésbe.

Híres gerontológusok felfedezték erős öregedés gátló tulajdonságát egy kutatásba, a kutatás kimutatta, hogy az aktív kókusz szén körül belül 34% meg növelte a kísérleti állatok élettartalmát.

Az aktív szén le lassítja a sebességet, az életkor előre haladtával egyre érzékenyebbek vagyunk a méreganyagokra, ami a szervezetünkbe kerül különféle úton, a használatával a testünk, a szervezetünk jobb kognitív működést eredményez.

Szervezettünk jobb működési, védekezési mechanizmust épít ki, azáltal, hogy javítja az alapvető szerveket, pl. Májat, vesét és mellékvesét.

A szív egészséges működésébe is be segít

Nemrég végeztek tanulmányok azt hozták ki, hogy magas koleszterinszint betegeknél, naponta használt széntabletta használatával elérték, hogy a koleszterinszint 25% csökkenjen.

Megduplázódott a HDL-LDL-koleszterin arányuk is, a kutatások azt is ki mutatták, hogy napi rendszeres használattal meglehet előzni a szív- és koszorú meszesedést is.

Az aktív kókusz szenet érdemes étkezés között használni, főképp, ha tudod, hogy nem igazán tiszta egészséges ételt, táplálékot fogyasztasz, de ugyanúgy este lefekvés előtt is tökéletes használni.

Fontos!!! Ne használd más kiegészítőkkel, például vitaminokkal, zsírsavakkal….

Érdemes várni kettő-három órát mivel, hogy a szén megzavarhatja a többi kiegészítő felszívódását a szervezetben.

Napi adag kb. 2-4 kapszula.

Az aktív szenet lehet üres gyomorral is használni, akkor tisztítást végezd méregtelenít.

De érdemes olyankor is használni amikor nehéz vagy egészségtelen ételt fogyasztunk, akkor az ételből tartozó oxidos anyagoktól tisztítás meg a szervezetünket.  

Forrás:

Én tiszta szívből mindenkinek kívánok egy egészséges, kiegyensúlyozott, teli energiával, hosszú de minőségi élete, ne feled, ahhoz, hogy a szervezetünk egészségesen tudjon működni, érdemes oda figyelni arra, hogy tiszta környezetbe funkcionáljon.

Tegyél azért, hogy így legyen.

Légy egészséges….De tegyél azért, hogy egészséges légy…   

Közzétéve: leosgumikacsa

Sziasztok, a nevem Csaba en 39 eves vagyok, es egy igazi Biohacker eletet elek. Jelenleg Nematorszagban elek kedves Felesegemel. 2019-ben ismerketem meg a Biohack eletstilusrol, es rögtön bele szertem ebbe az eletstilusba.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: